Jónak lenni Jó, HORIZONT 40 millió forint adományház - Horizont

Jónak lenni Jó, HORIZONT 40 millió forint adományház

jonak lenni jo horizont adomanyhaz

A magyar kormány 2018-at a családok évének nyilvánította. Ezért a HORIZONT Család, amely márkaképviselő és építő, valamint további közreműködő partnerekből áll, úgy döntött, hogy egy négy vagy többgyermekes nagycsalád részére kiváló minőségű, energiatakarékos, kulcsrakész otthont ajánl fel. (Piaci értéke mintegy 40 millió forint.) Partnereinken kívül, más adományozóktól is várjuk az építőanyagot és/vagy szolgáltatást nyújtó felajánlásokat. Mindezt azért tesszük, mert partnereinkkel együtt hisszük, hogy a jövőnk a gyermekeiket felelősséggel nevelő nagycsaládok kezében van.

A magyar kormány 2018-at a családok évének nyilvánította, illetve Siklósi Beatrix, Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője megerősítette, hogy december a Jóság hónapja, így az év utolsó hónapjának első napjától, szombattól jócselekedeteket, valamint munkájukat, tudásukat is felajánlhatják a segíteni szándékozók.

A Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampány, amelynek kedvezményezettje ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – December 17-én a Duna televízió egész napos műsorfolyammal várta a felajánlásokat a műsor keretein belül.

Az MTVA hatodik alkalommal rendezte meg a Jónak lenni jó! jótékonysági akciót, amelynek műsorában idén a HORIZONT Adományház, mint az idei év eddigi legnagyobb felajánlása is műsorra került.

HORIZONT Család, amely márkaképviselő és építő, valamint további közreműködő partnerekből áll, úgy döntött, hogy egy négy vagy többgyermekes nagycsalád részére kiváló minőségű, energiatakarékos, kulcsrakész otthont ajánl fel. (Piaci értéke mintegy 40 millió forint.) Partnereinken kívül, más adományozóktól is várjuk az építőanyagot és/vagy szolgáltatást nyújtó felajánlásokat. Mindezt azért tesszük, mert partnereinkkel együtt hisszük, hogy a jövőnk a gyermekeiket felelősséggel nevelő nagycsaládok kezében van.

Csatlakozzon a HORIZONT Családhoz adományával hozzájárulva, egy nagycsalád otthonának megteremtéséhez:   www.horizontotthonacsaladnak.hu

1