Sportközpontú Óvoda és Bölcsőde építése Horizont technológia

Egy újabb hiánypótló intézmény megvalósítása kezdődött meg HORIZONT™ technológiával

Könnyűszerkezetes ház óvoda

2021. január 4-én megkezdődött a régóta várt Sportközpontú Óvoda és Bölcsőde építése Tolna megye, Gerjen községében.

Az alapkőletételen a meghívottakat Romhányi Károly, Gerjen polgármestere, Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős miniszter, Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke, Dienstmann Tamás, az épület technológiáját biztosító HORIZONT Globál Kft. ügyvezető igazgatója valamint Dobai László, a kivitelező Volton-Bau Zrt. vezérigazgatója köszöntötte.

Horizont könnyűszerkezetes ház gyorsház

Balról jobbra: Az épület technológiáját biztosító HORIZONT Globál Kft. ügyvezető igazgatója Dienstmann Tamás, Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat elnöke, Romhányi Károly, Gerjen polgármestere, Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős miniszter, valamint Dobai László a Volton-Bau Zrt. vezérigazgatója Fotó: HORIZONT Global Kft.

A község eddigi legnagyobb beruházásának hivatalos alapkőletételére a Covid-járvány miatt január 19-én került sor, mely dátumra már állt az összes fal. A korszerű, akadálymentes intézmény energiahatékonyságát a megújuló energiaforrások használata is erősíti. Az ezer négyzetméteres épületben helyet kap egy kétcsoportos óvoda, egy tizennégy férőhelyes bölcsőde, tornaszoba, orvosi és sószoba is. Az épületen kívül fedett teraszok épülnek majd a levegőztetés megoldására. A játszóudvar a modern kor követelményeinek megfelelően készül el.

Gyorsház óvodaCégünk ügyvezető igazgatójának, Dienstmann Tamásnak szívügye a gyermekek jóléte, hiszen nem kis értékű adományainak középpontjában is mindig a gyermeki érdekek állnak (2018-ban Adományház, 2019-ben Inkubátor adomány). Most egy újabb álom valósulhatott meg, hiszen a tavalyi év végén elnyertük a gerjeni sportközpontú óvoda és bölcsőde acélszerkezetének gyártását.

Az építéshez való acélszerkezet gyártását a legnagyobb körültekintéssel és szakmai erőkkel támogatjuk, hiszen tudjuk, hogy a gyermekek a legtöbb idejüket ebben az intézményben töltik majd el, így akár méltán nevezhetjük majd a gyermekek második otthonának is.

A projekt nagyságát szemléltetve megosztanánk néhány igazán érdekes számadatot a Gerjeni nevelési intézményről:

  • 34,3 tonna felhasznált acél
  • 7604 db összeépített acélprofil, mely összesen 18 583 folyómétert tesz ki
  • 1006 m2 bruttó alapterület – 101 500 db szükséges csavar

Horizont könnyűszerkezetes ház gyorsház óvodaA HORIZONT™ technológiával az intézmény nem csak hónapokkal korábban valósulhat meg, hanem az üzemeltetést tekintve is számottevően költséghatékonyabb lesz, egy hagyományos építkezéssel épült létesítményhez képest, ami igazán fontos szempont egy közintézmény tekintetében. A technológia előnyének köszönhetően a kihasználható alapterület is közel 10 %-kal nagyobb lesz. Az acélszerkezetes technológia időjárási viszonyoktól függetlenül kivitelezhető, így a gyermekek pár hónapon belül birtokba vehetik az új óvodát, melyet nagy örömmel mutatunk majd meg.